Általános szerződési feltétele PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2010. január 02. szombat, 22:13
Általános Szerződési Feltételek

A RP-Design Stúdió Kft. Általános Szerződési Feltételei (érvényes 2005. január 1-től)

A RP-Design Stúdió Kft. és a termékei/szolgáltatásai megvásárlása során vele üzleti kapcsolatba kerülő vevők (a továbbiakban: Vevő) közötti jogviszonyt a RP-Design Stúdió Kft. és a Vevő között létrejött megállapodás szabályozza, melybe beleértendő minden írásos szerződés, azt helyettesítő megállapodás, a RP-Design Stúdió Kft. által kiadott írásos ajánlat, a Vevő által megküldött írásos megrendelés, az arra küldött írásos visszaigazolás azok mindennemű mellékletét ideértve. Az azokban külön nem szabályozott kérdésekben jelen Általános Szerződési Feltételek érvényesek. A RP-Design Stúdió Kft. által végzett szervíztevékenységre kérjük figyelembe venni az Általános Szerviz-szolgáltatási Feltételeket.


A szerződés létrejötte: A RP-Design Stúdió Kft. és a Vevő közötti szerződés annak aláírásával, annak hiányában megrendeléssel és annak visszaigazolásával lép hatályba. Vevő a szerződésben szereplő termékeket és szolgáltatásokat megrendeli, a RP-Design Stúdió Kft. azok szállítását, teljesítését vállalja.

A szerződés teljesítése: A RP-Design Stúdió Kft. köteles a szerződés szerint vállaltakat az abban szereplő határidőre, első osztályú minőségben teljesíteni. Vevő köteles a szerződés teljesítése érdekében a teljesítéshez szükséges feltételeket biztosítani oly módon, hogy a teljesítés határidőre és biztonságos munkavégzés mellett történhessen. A mennyiségi és minőségi átvétel a termékre, szolgáltatásra vonatkozó dokumentum (szállítólevél, garanciajegy, munkalap, jegyzőkönyv, számla) aláírásával történik.

Minőségi kifogások: A teljesítés során felmerült minőségi kifogás esetén felek közös jegyzőkönyvet vesznek fel. A jegyzőkönyv alapján a RP-Design Stúdió Kft. köteles a minőségi kifogás okának haladéktalan elhárítására, véleményeltérés esetén felek mielőbbi megegyezésre törekednek, melynek hiányában a területileg illetékes Bíróság jögkörét ismerik el.

Garanciális feltételek: A RP-Design Stúdió Kft. a szállított termékek garanciáját és a garancia érvényesítésének módját a szerződési és/vagy a teljesítési dokumentumokban megjelöli különös tekintettel a garancia időtartamára és az érvényesítés helyére vonatkozólag. Amennyiben a leszállított termékekre gyártói garanciajegy kerül kibocsátásra, azt a RP-Design Stúdió Kft. a Vevő számára eredetiben átadja, aminek tényét a szállítási dokumentumon rögzíti. Vevő a gyártói garanciajegy átvételével a garanciális jogait az ott megjelölt módon a gyártói/márkaszervíz hálózatban érvényesítheti. Gyártói garanciajegy átadása hiányában a leszállított termékek garanciális kötelezettségeiért a RP-Design Stúdió Kft. egyszemélyben felel összhangban a vonatkozó hatályos rendelkezésekkel (jelenleg: 151/2003. (IX.22.) Korm.rendelet az egyes tartós fogyasztási cikkek jótállásáról). A garanciális kötelezettség nem terjed ki a szakszerűtlen használatból, az illetéktelen behatolásokból, a nem megfelelő működési környezetből és a természeti csapásokból eredő meghibásodásokra. A RP-Design Stúdió Kft. nem garantálja a termékek megszakítás nélküli hibamentes üzemét, valamint nem vállal felelősséget Vevőnek a meghibásodásokból eredő semminemű közvetlen vagy közvetett káráért, különös tekintettel az üzemszünek okozta termeléskiesésből fakadó üzleti, vagy kereskedelmi veszteségért, valamint az adattárolók esetlges adatvesztéséért. A leszállított szoftverek adathordozóira a RP-Design Stúdió Kft. 1 év cseregaranciát biztosít, melynek ténye a teljesítési dokumentumokban nem kerül külön feltüntetésre. Vevő a szoftverek adathordozóiról jogosult 1 példányban biztonsági másolatot készíteni. A RP-Design Stúdió Kft. nem garantálja minden futtatási környezetben az értékesített szoftver hibátlan működését, de mindent megtesz, hogy a szoftver gyártójának képviselőjeként a hivatalos terméktámogatási hálózaton keresztül a hiba kiküszöbölésére megoldát találjon. A RP-Design Stúdió Kft. kizárja bárminemű felelősségét az általa szállított szoftverekkel készített tervek, dokumentációk helyessége tekintetében és nem garantálja az azokkal tervezett eszközök használatra való alkalmasságát. A gyors prototípus- és gyors szerszámgyártási szolgáltatás során előálló prototípusok és szerszámok az előzetesen rögzített mechanikai tulajdonságokkal rendelkeznek. Ezen termékek esetén a szolgáltatás jellegéből adódóan 3 munkanapon belül fogadunk el hibás teljesítésre vonatkozó reklamációt. A RP-Design Stúdió Kft. a prototípus szerszámok teljesítőképességére csak a megadott anyag és az előzetesen rögzített darabszám legyártása erejéig vállal garanciát. A RP-Design Stúdió Kft. a szerszámmal felhasználható/feldolgozható alapanyago(ka)t és a vállalt darabszámot a szerződési és/vagy teljesítési dokumentumokban rögzíti. A RP-Design Stúdió Kft. nem vállal felelősséget a prototípus beépülési helyében okozott bárninemű kárért.

Jogszavatossági feltételek: Az értékesített szoftver liszenszek használatára vonatkozóan a szoftverhez tartozó mindenkori gyártói liszensz-szerződés feltételei érvényesek. Vevő a szoftver megvásárlásával a szoftver gyártójától liszenszjogosultságot szerez az adott szoftver használatára. A RP-Design Stúdió Kft. minden esetben garantálja, hogy harmadik személynek, a szoftver gyártóját is beleértve nincs olyan joga, amely Vevő jogszerzését korlátozza, vagy kizárja. Vevő liszenszjogosultsága mindaddig érvényes, amig a szoftvert újabb verzióra nem cseréli (szoftver upgrade – amikor is Vevő az új verzió használatára szerez liszenszjogosultságot). Szoftver upgrade hiányában vevő liszenszjogosultsága időben nem korlátozott. A RP-Design Stúdió Kft. az általa értékesített szoftverre vonatkozólag Vevő részére a későbbiekben a szoftver gyártójának feltételei szerint biztosítja az esetleges újabb szoftververziók megjelenésekor azok kedvezményes cseréjét.

Fizetési feltételek: A fizetési feltételeket minden esetben a RP-Design Stúdió Kft. és a Vevő közötti egyedi fizetési megállapodás szabályozza. A RP-Design Stúdió Kft. a vételár teljes kiegyenlítéséig a szállított termékek feletti tulajdonjogát fenntartja.

Módosítás dátuma: 2010. január 03. vasárnap, 14:47
 
Joomla Templates by Joomlashack